Tóth Bernadett

Gyerek- és tinédzserkoromban versenyszerűen sportoltam, igazolt atléta voltam, Sprinter. Aztán jött a munka, a rádiózás, éltem, mulattam, de többet még a busz után se futottam.

15 év semmittevés után kezdtem el kettlebellezni - és ha tehetném, emiatt mindenképp visszamennék az időben abba az évbe (2008), amikor először hallottam az erő iskolájáról, hogy egy nagy fenékbebillentéssel nyomatékosítva elzavarjam magam edzésre. Megspóroltam volna magamnak néhány keserű évet és jónéhány plusz kilót.

A terhességem után 4 hónap alatt 58 kilóról 85 kg-ra híztam – diagnózis: autoimmun pajzsmirigy-alulműködés. Persze diétáztam, betartottam mindent, amit a dietetikus ajánlott (mert kiderült az inzulinrezisztencia is), szedtem lelkiismeretesen az előírt mennyiségű hormont, fogynom mégsem sikerült.

Aztán amikor már az ízületi gyulladás is megkörnyékezett, elkezdtem a paleo diétát. Egyik napról a másikra elhagytam a tejet, tejtermékeket (az isteni túrót, tejfölt), a tésztákat (jaj, a pizza), a kenyeret (a mennyei vajas-fokhagymás pirítóst), mindent amiben kalászos gabona (és ezzel együtt glutén) található. Nem ettem többé hüvelyeseket (óóó, pedig a borsóleves, meg a csilis bab …).

8 hónap alatt 60 kilogramm lettem. Eszembe jutott újra a kettlebell, mert akartam valamit, ami az én sportom, de nem tinglitangli, ugrabugra, hanem valami olyan, amivel újra legyőzhetem magam. Elmentem az első edzésre, és tudtam, hogy ezt akartam, ezt kerestem. Mindent meg tudok csinálni, mert mindenre képes vagyok, ha nem ma, akkor majd holnap! Megdolgozom érte, és végre büszke lehetek magamra, mostanra pedig már a tanítványaimra is!